PC-re is jön kooperatív Bad Company 2 örömökkel az Onslaught DLC
Ahogy arra számítani lehetett, a konzolok után a DICE PC-re is kihozza a kooperatív játékmódra kitalált Onslaught DLC-t.
A Bad Company 2 Onslaught bővítményében négy fő verődhet össze, hogy az arra tökéletesített (új nappal-éjszaka fényjáték, több új effekt, kisebb módosítások a játéktéren) mapokon vállvetve jussanak el a célig, a gép által irányított ellenség tüzében. Ezek a multiból már jól ismert pályák, mint Valparaiso, Atacama Desert, Isla Inocentes és Nelson Bay. Mindegyikük egy másfajta harcstílusnak kedvez, tehát lesznek olyan játékterek, ahol a gépesített hadviselés áll a középpontban, míg más helyeken csak a gyalogság játszik. Árról és megjelenési dátumról még nem esett szó.
Frissítve: Ügyes marketing fogás, vagy csak előrehozott április elsejei tréfa? Egyelőre nem tudni, azonban pár napja felreppent a hír, miszerint az Onslaught módot PC re is meg kívánják jelentetni. Mindez a bejelentés már akkor érdekes volt amikor megjelent, hiszen még a mód hivatalos bejelentésekor felvázoltak vagy öt okot, hogy miért nem akarják PC re megjelentetni. Erre jött a PCgamer.com internetes magazin, mely lehozott egy írást miszerint Patrick Bach azt állította, hogy igenis be akarják vonni a PC seket is ebbe az őrületbe. Nos, úgy néz ki a hír kacsa volt zh1nt0 az új közösség felelős egy twitter bejegyzésben megírta, hogy a PCgamer által lehozott cikk nem valós. Azóta törölték az írást is az oldalról.
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj
MaX
Gyere TS-re és megbeszéljük a lehetőségeket. 07 szept : 10:02
Czagiboy
Cső nézőpont kérdése Battlefield játékokkal csak én játszok ugyhogy igen ez egy klán. link amugy a honlapunk. lényeg a lényeg szeretnék indulni csak nincs hozzá csapat vágod. Szeretnék csatlakozni hozzátok ha ti is indultok. 06 szept : 21:07
MaX
Amúgy ez a C.S.T. ez egy klán vagy csak te használod ? Van honlapotok ? 06 szept : 10:05
Egy kisebb létszámú kupában nem lehetetlen, hogy induljunk pl: Squad Rush ha persze a többieknek lenne kedve hozzá. Bár én személy szerint a sima RUSH modot járművek nélkül kupába neveznék 06 szept : 10:02
Czagiboy
Sziasztok ! Crock ti indultok a ClanBase álltal rendezett Squad Rush vagy Counqest bajnokságon ? 05 szept : 20:35
GreddY
azért az FTp-n található videónak sokkal jobb a minősége mind képileg és hangilag itt a hozzávezetö letöltési út link 30 aug : 12:54
Dr4k3
Sziasztok. Snowxi háborúja immáron a youtubeon is elérhető. ezen a linken: link Jó nézegetést annak, aki még nem látta. 30 aug : 10:57
larzz
Hozzám is lejött a videó tegnap, szerintem is zsír 29 aug : 09:42
GreddY
örülök hogy tetszett ezért csináltam 28 aug : 10:01